A TITKOS KÜLDETÉS By: Kowi 121 1.fejezet : Feledés
A nap magasan járt. Hűs tavaszi szellő járta át a tájat. Tavasz közepe volt. Virágoztak a növények. Ahogy szétnézzünk a tájon, egy alakot látunk. Nem, nem bocsánat három alakot látunk. Az egyik, aki egy kislány, virágokat szedet és virágkoszorút font belőle, a másik meg egy fura kinézetű állatott etetett és ő maga is fura szerzet volt, a harmadik még ennyit se tett. Csak ült egymagában egy fa árnyékában és a gondolataiba mélyedt. Igen kedves olvasom, Sesshomaru és kis csapata volt az. -Mikor indulunk útra nagyuram?- kérdezte Yaken, Anu megetetése után. A nagyúr nem válaszolt. Úgy látszik egészen elmélyedett a gondolataiba. -Jellemző rá, ha én kérdezek akkor vagy válaszol lekezelően vagy nem! -mondta fél hangosan, de: -Mit mondtál??- kérdezte Sesshomaru Semmit nagyuram, semmit! -,,Én hülye nem tanulok a hibáimból. Kutya démon, így sokak jobb a hálásak mint bárki másnak .’’ Yaken beletörődött, hogy választ nem igen kap. Ránézett még egyszer a nagyurára aztán leült egy kőre és ő is gondolkodott. * A nap lemenőben volt. Egy alak ált a domb tetején és a tájat kémlelte. Ki lehetne más mint Sessy. Megint a gondolataiba mélyedt. Yaken unta a dolgot. Már 10x kérdezte meg, hogy mikor kelek útra újra, de választ nem kapott. Rin békésen szunyókált, bár őt is zavarta Sessy állapota, sose látta ilyennek urát. Hogy milyen állapotban volt Sessy? Se Yaken, se Rin nem tudta. Csak egy ember, az aki ezt okozta a nagy és hatalmas Sesshomarunak. Végleg besötétedett és Sessy még mindig a domboldalon ált. Yaken és Rin aludtak. Sessy tekintete megrezzent és ajkai ezt suttogták: -Yuku! Hol lehetsz most? -tekintete hirtelen kifejezéstelen lett az előzőhöz képest, melyből érzéseket lehetett kiolvasni, de ebből már semmit. -Miért jöttél? -kérdezte -Felejsd el őt! -szólalt meg egy idegen hang. -Soha!! -mondta oly komolysággal mintha az élete vagy az ereje múlna rajta. -Ő már elfelejtett téged. Te is felejtsd el őt. Így lesz a legjobb mindkettőtöknek. -folytatta az idegen. -Nem érdekel, ha elfelejtett én SOHA NEM FOGOM ELFELEJTENI ŐT. Csak akkor, ha ő kéri tőlem és a szemembe nézve. -és elindult a társai felé. Az idegen akivel beszélt az most alakot öltött. Egy férfi volt, átlagosnak tűnő külsővel, de neki is manófülei voltak. Megcsóválta a fejét és ezt gondolta: ,,-Akkor soha nem fogod elfelejteni a húgomat. Bár te leszel az aki először elraboltad a szívét. * -Gyí!- hallatszott egy női hang mely édesen csengett a fülben. Egy fiatal lány volt. Átlagosnak tűnt messziről, de ha jobban megnézte az ember, felfedezhetett egy néhány furcsaságot. Haja a megszokottnál más színű: Tűzvörös volt. Ruhája úgyszintén. Szeme színe smaragd zöldek. A lova éden fekete színű. A tájon amelyen lovagolt, mintha a tenyerét úgy ismerte. Fellovagolt egy magas dombra, onnan tisztán látszott a felkelő nap és egy kicsiny , de annál forgalmasobb falu. Belovagolt a faluba, ottan megállt egy ház előtt és bekiabált: -Taki, gyere! Emlékszel mit ígértél nekem tegnap? -kérdezte a lovas. -Egy pillanat Yuku! Felnyergelem Szelest és indulhatunk. -felelte Taki. Miután Szeles készen ált az útra elindultak. ,,-Hosszú út áll előttünk, de annál inkább megéri.’’ -gondolta Taki miután kiértek a faluból. -Mond, hogy van a barátod?- kérdezte Taki, úgy az út felénél. -Megmondta nem a barátom csak ismerős!! -emelte fel a hangját Yuku. -Jól van na, nem kell megenned -gúnyolódott. -Ha nem a barátod akkor majd az én barátom lesz! -örvendezett Taki. -Azt nem hiszem. Előbb megölne minthogy beléd szeretne. -mondta Yuku halál komolyan. -Micsoda! -háborodott föl a halottakon Taki.- Hogy érted, hogy megölne??? -kérdezte. -Ő nem egyszerű eset.... -Hogy érted, hogy nem egyszerű eset????????? -vágott a szavába és kezdett kiabálni. -Úgy kérlek- folyatta a megkezdet mondatát Yuku- Ő egy DÉMON. -ordította le a fejét Takinak aki meghökkenve nézett. -Úgy érted, gyűlöli az embereket? -kérdezte félve a választól. Igen és a félszelemeket. Engem azért tűrt meg maga mellet, mert én is démon vagyok mint ő, de ne hidd, hogy egy démonnak élete könnyű. -szontyolodott el. -AHA- csak ennyit tudott mondani a előző néhány szóra -Siessünk, vacsorára haza kell értem. -szólat mag Taki ismét és folyatták útjukat. * Ugyanabban az időben, de máshol: -Rin ébredj! Indulunk. -szólt Sessy. -Nagyuram, merre folytatjuk utunkat? -kérdezte Yaken. Reménykedve, hogy kap a kérdésére választ. -Dél. -jött az egyszerű válasz. -Sesshomaru, miért megyünk arra? -kérdezte Rin a maga ártatlan módján. -Azért megyünk arra, mert van ott egy kis dolgom. -mondta kedvesen és megsimogatta a fejét. -Miféle dolga van ott nagyuram?- kérdezte Yaken. Bár ne kérdezte volna. A következő pillanatban szépen és ívesen szállt az égen a rúgástól amit Sesshomarutól kapott. Hangos puffanás jelezte, hogy földet ért. ,,-AÚÚ!!!!!’’ -kiáltott föl magában Yaken. -Nem hinném, hogy az orrodra kéne kötnöm a dolgaimat. Gyere Rin indulunk. -És mi lesz Anuval és Yakennel? -kérdezte. -Yaken majd hozza Anut és utánunk jönnek. -hallatszott a válasz, melyet Yaken nem hallott. ,,-Nem hiszem el, a nagyuram ezzel a halandóval király ként bánik és velem a hűséges szolgályával úgy bánik , mint egy patkánnyal. Pedig én több éve szolgálom őt. Kijárna a tisztelet nekem-e szolgálataimért! Engem csak úgy dobálhat, rugdoshat, át gyalogolhat rajtam, azt a halandót pedig akármilyen rosszat tett, meg bocsát neki!’’ -mérgelődött Yaken. -Yaken. Hozd Anut! -kiabált tejesen dühös hangon Sessy. -Igenis nagyuram! -és már futott is Anuhoz-,, Persze engem mindig ugráltathat, felháborító!’’ -és amekkorákat csak tudott, úgy futott nagyura után. * -Végre, mindjárt ott vagyunk! -mondta Taki elégedetten. -Igen. Már a lovak se nagyon bírják, pihenniük kell. -jelentette ki Yuku. Egy kis idő múlva: -Hát itt lennék! A Csúcs szirt, ez mindennél szebb és a kilátás gyönyörű. Nem? -De...-szipog, szipog -Mi a baj Yuku? Miért sírsz? -kérdezte kedvesen Taki. Egy kicsit aggódott barátnője miatt, még sohasem látta sírni, ez új volt neki. Hát nem csodálom, hogy sír. Ez egy fájó hely, de szép emléket idéz fel benne. -Igen. Sírok a múlt miatt. -Miért? -kérdezte kíváncsian Taki. -Mert egy gyönyörű kapcsolatot szakítottam szét a kötelesség miatt ezen a helyen és fáj az emléke. -keztek el hullani a könnyei. -Akkor miért akartál idejönni? -kérdezte Taki ugyanolyan kíváncsian. -Tudod egyetlen emlékem attól a személytől ez a nyaklánc és megígértem, hogy én is adok neki valamit majd. De ez féléve nem történt meg és itt az ideje ennek. -fogta a karika gyűrűjét és felfűzte egy nyakláncra és úgy rakta le egy különleges fa tövébe. -Miért raktad oda? Ki ez a személy? Onnan bárki elveszi! -Nem! Mert ez a fa különleges és amit én vagy ő ideteszünk azt senki sem tudja elvenni, csak mi. -Ki ő? És honnan TUDOD, hogy eljön érte? -Tudom, mert érzem, hogy rám gondol és megegyeztünk, ha újra rám gondol idejön. Most eljön és itt az ideje átadnom az én ajándékomat neki. * Folytatjuk! VÉGE AZ 1.FEJEZETNEK. A 2. FEJEZET CÍME : A FÁJÓ MÚLT
2.fejezet : A fájó múlt
A nap magasan járt. A táj gyönyörű. Ahogy szétnézünk egy csoda szép vízesésen akad meg a szemünk , mely egy tóba torkollik. A tóban egy lány fürdik. Olyan 17-19 év közötti hölgy lehetet. Nem átlagos volt. Tűzvörös haja, hófehér bőre olyannak tűnt mint a bársony. Már jó ideje fürödhetett, mikor hangokat hallott a bokorból. Hátra fordult és egy éden fekete lovat látott meg. -Á, Rózsa! Rég látalak öreg barátom. -mondta a lónak és kimászott a vízből. Miután felvette a tűzvörös kimonóját, mely rajta igazán jól ált, fölszállt a lóra és elindultak arra amerről a ló jött. * -Nézd Sesshomaru nagyúr! -szaladt feléje Rin -Nézd milyen szép virágkoszorút fontam neked és Yakennek! -mutatta büszkén Rin munkáját és az egyiket a fejére tette. -Nagyon szép! -mondta kedvesen a kislánynak. -Megyek odaadom Yakennek is a koszorúját. -mondta és már szaladt Yaken felé. Sessy magában elmosolyodott a látottakon, ahogy Rin megpróbálja Yakenre erőltetni a koszorút. Hirtelen Seesy felpattant a helyéről: -Rin, Yaken, vigyétek Anut és bújjatok fedezékbe! A két személy nem szólt egy szót se. Yaken fogta Anut és elbújtak az erdő szélén egy bokor mögé ahonnan tökéletesen láttak mindent, de őket nem. Ugyanis egy erdőben lévő tisztáson voltak. Sesshomaru várta a szörnyeteget mely őt kereste. Egy hangos kiáltás hallatszott és már előtte ált. Nagyon ronda szellem volt. Leginkább egy varacskos disznóra hasonlított, de még annál is rondább. Néhány percig csak így álltak egymás előtt aztán megkezdődött a harc. Egyikük sem kímélte a másikat. Már mindegyikükön voltak kisebb, nagyobb sérülések. Amikor a szellem hirtelen Rinnék felé kezdett szaladni. Sesshomaru azt hite elmenekül, de tévedett. Egy mozdulattal Rint a szájába vette. -Rriinnn!! -kiáltotta Sessy. Nem tagadhatta, a kis halandót igencsak meg kedvelte amióta vele van. -Engedd el őt! Hallod? -kiabált teljes dühből. A szellem csak nem engedte. Már szorítani kezdte az álkapcsait és Rin csak sikított és sírt. Sessy nem hagyta ennyiben, teljes erejéből feléjük kezdett rohanni, de néhány méterre előttük megállni kényszerült. -Tűz csóva! -hallatszott egy női hang a fák közül és a következő pillanatban egy éden fekete ló ugrott át Yaken feje fölött, megérkezve a csata helyére. Az úgy nevezet ,,Tűz csóva’’ a szellemet telibe találta. Felordított a fájdalomtól, így elengedte Rint, aki kiesett a szájából. Rin feltápászkodott és amilyen gyorsan csak tudott elkezdett Sessy felé futni. Mikor elérte gyorsan a háta mögé bújt. Közben a lovas a támadásával magára vonta a figyelmét a szellemnek és most egymás ellen harcolnak . A lovas épen kitért az egyik támadása elől mikor elkiáltotta magát: -Tüzes nyilak! -a szellemnek hűlt helye maradt. Helyén csak hamu volt. A lovas megállt Sesshomaru előtt és leszállt lováról. A nő gyönyörű volt. Haja tűzvörös, ruhája is, szemei smaragd zöldek. -Jól vagy kislány? -kérdezte kedvesen az idegen nő. Látta, hogy a kislány egy démon mögött ál és úgy értelmezte, hogy ő védi meg más gonosz démonoktól. -Igen. -felelte Rin még egy kicsit sokkos állapotban a törtétektől, Sessy háta mögül. -Ki vagy? -kérdezte felbátorodva. -A nevem Yuku, és a tied? -Rin, köszönöm, hogy megmentettél. -Szívesen. És te ki vagy? -Sessyre értve. -Seshomaru a nevem. -Nem vagy bő beszédű. És ő? -és a feléjük futó Yakenre mutatott. -Sesshomaru nagyúr, jól van? –kérdezte -Ő meg ki? -Yuku ő itt Yaken. Yaken ő Yuku. Nagyurunkall együtt mentett meg. -Világosította fel. De Sesshomaru, sem yuku nem figyeltek rájuk. Egymásra néztek hosszasan, de ugye minden szép pillanatnak vége van egyszer, hát ennek is és nem más szakította félbe mint a mi ,,kedves’’ Yakenünk. -Veletek tarthatok egy darabig? -Igen-kiáltott föl Rin- Létszi Sesshomaru enged meg, kérlek !!-könyörgött neki. -Megmenteted Rint, és ha nem vagyok a közelben akkor te fogsz rá vigyázni. -adta ki a parancsot. -Akkor igen? -kérdezte Yuku. Ki akart csikarni egy igent a Jégcsapból. -Igen-és elindult egy irányba. -Éljen!!!! -kiáltott föl Rin, és követték Sessyt. * Gyönyörű csillagos est volt. Csak egy tűzrakás pattogott ezzel zajt csapva az éjszakába. A tűz körül négye voltaék , ketten aludtak a másik kettő pedig őrt állt. ,,-Nem értem a nagyuramat. Miét engedte meg, hogy ez a halandó nő is velünk jöhessen?’’ -morfondírozott Yaken. ,,-Milyen gyönyörű ez a nő. Sesshomaru ébredj, fel nem lehetsz szerelmes egy halandóba. Várjunk csak , annyira lekötötte a figyelmemet a szépsége, hogy nem is figyeltem meg az illatát. –szippant -Milyen finom az illata van, mintha rózsa fenne.’’ -és mégeggyet szippantott, hogy még jobban megjegyezze ezt az illatot és észre se vette és elmosolyodott egy rejtett érzés miatt. ,,-Jól látom? A nagyuram mosolyog? -lepődött meg -Biztos csak képzelődök. Jobb lesz ha lefekszem aludni.’’ -és a gondolatot tett követe. * A nap felkelőben volt. Sessy a domb tetején állt és onnan figyelte a napfelkeltét. Egy alak közeledett felé és meg ált mellette: -Merre megyünk tovább? -kérdezte Yuku. -Észak. -Beszélhetnél néha egy kicsit többet, így olyan vagy mint egy Jégcsap. -Választ nem kapott. Sessy elindult vissza a táborba ahol Rin még aludt. -Yaken, ébrezd fel Rint! -Rin ébredj! -keltegette fel nem sok kedvvel. -Jó reggelt mindenkinek !-köszönt mindenkinek. -Indulunk !-hallatszott Sessy hangja. Meg várta míg felszállnak Anura és Rózsára. Elindultak : ő ment elöl gyalog, mögötte ment Anun, Rin és Yaken, hátul meg Yuku, Rószán. * Egész nap mentek. Csak estére álltak meg. Sesshomaru megállt és leült egy fa alá ezzel jelezvén a társainak, hogy itt éjszakáznak . -Yuku. -Igen, Rin? -Itt éjszakázunk . Yaken megeteti Anut mi pedig addig elmegyünk fáért. -Oké. -jött a válasz és egy mozdulattal a földön termet, megpaskolta a lova nyakát, s ő elindult és néhány méterre tőlük megállt és legelni kezdett. Rin nem értette, hogy miért ment el. -Tudod Rin, Rózsa be van tanítva, ha megpaskolom a nyakát akkor tudja, hogy ehet és pihenhet. -Rózsának hívják? Szép név. –mondta -Menjük , mert már fázom. -összerakta a kezét, hogy melegítse a kezét. Miután hoztak fát, meggyújtották és köré ültek melegedni. Rin már aludt Yakennel együtt. Yuku unta a dolgot, hogy a Jégcsap nem szólal meg csak ül és a tüzet nézte. Hirtelen megszólalt: -Mesélj magadról? -Mit mesélhetnék? -kérdezte, mert nem igen akart beszélni a családjáról, túlságosan fájt az emléke. -A családodról az erődről mert nem halandó vagy az biztos. ,,-Jól megkaptam!’’ -Van egy bátyám: Jon ő teljes Tűz démon, én meg korcs vagyok. A szüleink meghaltak. -Miért lennél koprcs? Hiszen tűz démon vagy, vagy nem? -Azért vagyok korcs, mert csak félig vagyok az. Apám démon, anyám meg mágus volt, de egy Naraku nevezetű démon megölte őket, mikor én 6 a bátyám 8 éves volt. Ezért vagyok KORCS. -Yuku majdnem a sírás határán volt de vissza fogta magát. -Most te mesélj valamit a családodról. -Apám meghalt, anyám még él valahol, van egy öcsém kit gyűlölök és korcsnak tartom, mert hanyou. Yuku felpattant helyéről és berohant az erdőbe, Sessy nem érette, hogy miért, ezért utána futott. Yuku egy vízeséshez futott ahol néhány nappal ezelőtt fürdött. Leült a partjára és zokogott, nem vette észre mikor Sessy is odaért és nézte. -Miért vagyok ilyen szerencsétlen? -kérdezte csak úgy magától -Korcsnak születem és még ő is annak tart. -és zokogott tovább. -Nem tartalak korcsnak. -hallatszott Sessy hangja. Úgy gondolta rá értette az előző mondatát, Yuku ijedten fordult hátra először nem ismerte fel a hangot amelyet halott, mert tele volt érzésekkel, de miután látta, hogy a Jégcsap az gyorsan letörölte a könnyeit. -Persze. Nem kell hazudnod, mond csak ki bátran, hogy KORCS VAGYOK. HISZ EGY KOCSNAK NINCS ÉLETE, ÉRZÉSEI, MINDEKI GYŰLÖLI ÉS MEGVETIK . NEM VAGYOK SE EMBER , SE DÉMON. AKKOR , MIVAGYOK? CSAK EGY KORCS, KORCS!!!!!!!!!!!!! -és közben patakokban folyt a könnye. -Nem tartalak korcsnak. -ismételte önmagát Seesy. -Ne hazudj a szemembe!! -emelte fel a hangját. Sessy egy mozdulattal előtte termett: -Nem tartalak korcsnak. -ismételte megint. -Felfogtad?! Nem tartalak annak. Yuku egy pofont akart lekeverni Sessynek, de az elkapta a csuklóját, ő meg a mellkasához hajtotta a fejét és ott sírt tovább. Hosszú percekig így álltak míg Yuku megnyugodott. -Bocsáss meg. Nem nagyon szoktam így kiborulni, utoljára a bátyám tette meg.-(szipog). Felnézett Sessyre és mélyen belenézett aranysárga szemeibe és ő is belenézett a lány smaragd zöld szemeibe. Sessy teljesen elveszet a lány szemeiben, sosem érzet még ilyet egy nővel kapcsolatban sem, Yuku is teljesen elveszett a szemeiben, érezte azt, hogy teljesen belehabarodik , ha most nem fogja vissza magát akkor később nagy fájdalmai lesz ezzel a kapcsolat miatt, de most nem érdekelte a szíve mást parancsolt neki. Fejük egyre közeledett a másik felé, végül ajkuk forró csókban érnek össze. * A nap mindjárt felkelt. A víz partján, lévő két ember közül az egyik még aludt a másik már fent volt. Egymásba gabalyodva keltek fel: -Jó reggelt! -Hó reggeli Yuku!- és egy csókot adott neki. -Mióta vagy fent? -Egész éjjel fent voltam. -Igen? -Igen. -és egy újabb csókot adott. -Ideje visszamennünk Rin és Yakenhez. -Igazad van. -feltápászkodtak és visszaindultak a társaikhoz. Mikor odaértek látták, hogy még alszanak , így visszafeküdtek még egy kicsit pihenni. * -Ébredj Rin! Indulunk tovább. -keltegette Yuku. -Á,Á,Á,! Jó reggelt Yuku-(ásít)-Hogy aludtatok? -kérdezte kíváncsian. -Jó köszönöm, legalábbis én biztosan. -észre sem vette, hogy elpirult. -Yuku miért pirultál el? -Én? Dehogy pirultam le. -és próbálta leplezni amint észre vette. -Sesshomaru nagyuram te, hogy aludtál? -Jól. -és ő is elpirult. Rin már semmit sem értett az egészből, hogy miért pirultak el. -Nagyuram mikor indulunk újra útra? -Dél környékén. -jött a válasz. Yaken megdöbbent, mert a hangjában nem volt semmiféle düh, lenézés vagy gúny. * Néhány nappal később: Yaken már megszerette Yukut, de még mindig nem értett néhány dolgot. Rin nagyon örült Yuku társaságának és úgy érezte, hogy igazi családja van. Yuku amióta megismerte Sessyéket, úgy érezte megtalálta a helyét a világban. Már nagyon ritkán gondolt szüleinek a gyilkosukra: Narakura, de az egyetlen bátyára igen. Szerette volna ha itt lenne vele. Átlagos nap volt ez is mint a többi, úgy tett mindeki mint az előző nap. Rin virágokat szedett és koszorút fonott, Yaken megetette Anut utána elment fáért közben mérgelődött valamin, Yuku vizet hozott és leült egy fa árnyékába ahonnan jól látta Rint. Sesshomaru pedig a domboldalon egy fa alatt ült és nézte a társait, de leginkább Yukut. -Sesshomaru nagyuram, Sesshomaru! -szaladt felé Rin. -Tessék ezt neked fontam. -Köszönöm. -Yuku kisasszony, Yuku! -Rin megmondtam, hogy ne szólíts kisasszonynak, hanem egyszerűen Yukunak. -Rendben. Ja, ezt neked hoztam. -és a fejére tette a koszorút. -Köszönöm Rin. Kedves dolog tőled. Kié az utolsó? -kérdezte mintha nem is tudná. -Ja, ez Yakené. Megyek odaadom. -és szaladt is. Yuku csak nézte ahogy szalad. ,,-Milyen gyönyörű a táj, olyan mintha semmi sem tudná megzavarni ezt a nyug....’’-hirtelen félbeszakította saját gondolatait, tekintete találkozott Sessyjével és mélyen egymás szemébe néztek . Felállt a helyéről és Yuku felé közeledett. ,,-Nem kellet volna akkor megcsókolnunk egymást, így még fájdalmasabb lesz elválnunk, amikor eljön az idő és nek .......’’-Mire befejezhette volna a gondolatát, Sessy már elérte és nekidölt a fának . -Miért vagy ilyen csendes mostanában? -kérdezte lágyan. -Gondolkodtam. -Miről? -faggatta tovább. -Hát, sok mindenről. -Például? -A bátyámról. -Hiányzik a családod? -kérdezte még lágyabban. -Igen. De most én kérdezek. -Jó. Mi lenne az? -Miért utálod az öcsédet? És nem a félvérsége miatt, igaz? -Igaz, azért, mert apánk rá hagyta a Tessaigat a pusztító kardot, az enyém meg a Tensaiga a gyógyító kard. -Mit kezdhetnél a pusztító kardal? Hisz a gyógyító kard sokkal jobb. -Mi?? Hagy érteted az előző... -Kijelentésemet? -vágott a szavába. -Igen. -Pusztítani bárhogy lehet, ha gonosz vagy, vagy ha az erőd akkora akkor is tudsz pusztítani de gyógyítani nem lehet csak úgy. Ahhoz kell értened a növényekhez. Én nekem jobban megérné a gyógyító kard. -Furcsa az elméleted, de igaz lehet. Én régebben csak pusztítottam, gyilkoltam az embereket, félszelleneket, démonokat, de amióta velem van Rin nem tudok megölni senkit csak ha veszélyt jelent rá nézve és ő változtatott meg egy részben a másik részben te. -Sessyben csak úgy tomboltak az érzések. Esze azt mondta legyen olyan mint régen de szíve az, hogy maradjon örökre Yukuval. Nem tudott dönteni. -Kérdezhetek még valamit? -Igen. -Te és a bátyád milyen viszonyban vagytok? -Nem tudom. Mikor a falunk elpusztult azóta nem láttam. Engem egy papnő nevelt fel és tanított: Alisa. -kezdett el pityeregni. -Elpusztult az egész falu? -kérdezte megdöbbenve. -Igen. Én és a bátyám maradtunk éltben. -De téged e... Igaz engem egy papnő nevelt fel, de érzem, hogy még életben van. -vágott ismét a szavába és elkezdet sírni Sessy vállára hajtotta a fejét és ott sírt tovább. A bokorban Rin örült mert Sessy senkinek se engedet ilyet. Yaken a döbbenettől majd hanyatt vágódott. Yaken elment fáért és tüzet gyújtott. Rin nem sokkal később elaludt, Yuku ölébe hajtva a fejét. -Nagyuram? -Igen, Yaken? Mit akarsz? -Megszerette ezt a halandó nőt? -Igen. De mi közöd van hozzá? -Bocsásson meg nagyuram. -Elnézem. * Teltek a hetek. Sessy sosem volt még ilyen boldog az életében persze szokásához híven nem mutatta ki, de társai tudták. Yukuban egyre gyakrabban jött elő a kötelességének a tudata, amit vállalt 6 éves korában és ami miatt el kell hagynia Szerelmét és csapatát. Az a nap vészesen közeledett. ,,-Már csak néhány nap és el kell hagyjalak titeket. Jégcsap remélem találsz magadnak egy méltóbb szerelmet szerelmednek ,de énekem most a kötelességemmel kell foglalkoznom. Ha a bátyám megjelenik, úgy nekem is el kell mennem.’’ –sóhajt -Sessy nem tudlak kiverni a fejemből. Pedig muszáj! Muszáj! MUSZÁJ!!! –ezekkel a gondolatokkal gondolkodott Yuku a felkelő napba nézve. Végül eljött : Yuku ezt tudta és érezte. Szomorú volt, éppen a csúcs szirten táboroztak mikor meghallották a hangot és figyelték , hogy mit mond: -A kötelesség, a kötelesség! Ne feled a kötelesség! -Nem értették milyen kötelességről beszélt a hang csak Yuku értette mivel neki szólt és ezért nyugtalan volt. Rint, Sessyt, Yakent nem érdekelte a hang. ,,-Hát eljött a nap. Végleg el kell hagynom őket? Találkozunk még valaha? Erre csak a sors adhat választ. Még ma este elkell hagyjalak titeket. De kár.’’ -végignézett a társaságon és Sessyn megakadt a szeme. Sírva fakadt: -Yuku. Mi a baj? -kérdezte Rin. -Semmi. -és zokogva felült Rózsára és el vágtatott. -Yuukkuu!! -kiabált utána Rin, de Yuku nem fordult vissza. -Rin, Yaken maradjatok itt. -szólt Sessy és utána futott. -Szerintem szerelmesek egymásba. -Megörültél, a nagyurunk nem lehet szerelmes. Várjunk csak. Most, hogy mondod a furcsaságoknak is van értelme így. -De akkor Yuku miért sír? -Nem tudom. -vonta meg a vállát Yaken. Yuku megállt a csúcs szirt tetején ahol egy fa ált. Elővette a tőrét és belevéste ezt: ,,-ÖRÖKÖN ÖRÖKKÉ EGYÜT : SESSY és YUKU.’’ -leült a fa tövébe és tovább zokogott. Sessy látta , hogy mit véset a fába. -Yuku, mi a baj? -kérdezte teljes őszinteséggel -Sesshomaru? -Mi a baj? -kérdezte ismét. -Menj vissza Rinnékhez! Te oda tartozol, én nem. -Te is oda tartozol. -Mióta? -Amióta megcsókoltuk egymást azóta a részem vagy. -Van egy kötelességem amit meg kell tennem, ezért kell elhagyjalak titeket. -Akkor, az a hang neked szólt? -Igen. -Amint ezeket a szavakat mondták egymásnak Sessy elérte Yukut, megölelte és megcsókolta. -Nem engedlek el, soha többé. -Ha nem teszem meg akkor meghalok. -Megmentelek a Tensaigával és örökön örökké együt leszünk. -Ez csak egy álom. -Nem álom-és megcsókolta Yukut olyan szenvedéllyel amilyennel csak tudta. Átölelték egymást. Sessy gyengéden lefektette a fűbe, végig simogatta a felső testét, s mikor leért felfelé kezdte el simogatni de már a ruhája alatt. Egy percre sem engedték el ajkaik a másikét. Hamarosan minden ruha lekerült róluk. Végig csókolta az egész testét, s megtörtént ami megtörtént, Sessy behatolt a lányba. * Reggel Yuku ébredt fel először. Őrült a tegnap este törtét dolog miatt. Kikászálódott Sessy öleléséből, felvette ruháit és Rózsa felé kezdet indult. Sessy felébredt mikor kimászott az öleléséből Yuku. -Várj! -Hát felébredtél? -Igen. Szeretnék neked adni valamit. -és elővett egy smaragd zöld kövekkel kirakott nyakláncot és felé nyújtotta. -Tessék ezt neked adom, hogy mindig emlékez rám. -Köszönöm! -visszament és elvette a nyakéket amit rögtön a nyakába aggatott. -Ha újra rám gondolnál egy félév után gyere ide és itt találod majd az én ajándékomat. -Ígérem -Mit ígérsz? -Azt, hogy szeretni foglak és gondolni fogok rád és idejövök. -Köszönöm. -és még egy utolsó búcsúcsókot adott. Felült Rózsára és elindult a felkelő nap felé. * -Yuku. Hosszú az út hazáig. -Ébresztette fel Taki a gondolataiból. -Igen. Tudod mit menj előre én majd megyek utánad. -hagyta abba a sírást. -Oké. Akkor otthon találkozunk. Szia. -Szia. Taki felült Szelesre és haza indult, Yuku meg ismét a gondolataiba mélyedt. ,,-Szerelmem. Hol lehetsz most?’’ -két könnycsepp folyt le az arcán. -Húgom ne légy ilyen érzelgős. Nem ál neked jól. -szólt meg egy hang a háta mögül. -Fogd be! Nem tudsz semmit. -kiáltotta vissza. -Yuku a kötelességed, ne feled. -és a hang alakot öltött. Vörös haja, vörös ruhája, de neki manó fülei voltak és a szeme gyémánt kék színű. -Jon! Fogd be és tűnj innen! -próbált megnyugodni nem sok sikerrel. -Oké. De még találkozunk. -azzal elment. Yuku ismét egyedül maradt. Nem sokkal később elindult. ,,-Miért van ilyen sorsom? Mond meg mesterem! Miért?’’ -és újra elkezdett sírni hazafelé menet. * Folytatjuk! VÉGE A 2.FEJEZETNEK. A 3. FEJEZET CÍME :AZ AJÁNDÉK |