|
Ez a történet az egyik álmomból született: )) kicsit szomorú..jó olvasgatást :))
Emlékképek
„ A nap lenyugodni készült. Csend és nyugalom honolt mindenütt. A hangtalan napnyugtát egy kellemesen csengő gyermekhang szakította félbe.
Egy kisgyerek tűnt fel a fáknál : -Apa!...- Kitárva pici karjait a védelmező szülő felé indult. A nap narancssárga sugarai világították a védelmet nyújtó férfi testét, de arcát árnyék fedte. Mikor meghallotta kisgyerek hangját, aprócska mosoly szökött az arcára.- Apa!...- kacagott fel kedvesen a fiú. Futott az apja felé …de valami elragadta …a védtelen gyermektest
csupa vér volt…teste kezdett porrá válni…az Apa odaszaladt gyermekéhez…a Gyógyító Kard már nem tudott segíteni ….”
-Se..Se..Sesshoumaru Nagyúr!! – szólalt fel valami feletébb idegesítő hang.
A démon hallgatott.
-Nagyuram! Mi van veled ? – az idegesítő hang gazdája természetesen Yaken volt-Sesshoumaru Nagyúr!!-
A kérdezgetett személy hirtelen megtorpant, gyilkos pillantásokat vetve a kérdezőre .
*bumm* Yaken egy új útitárssal , egy jókora púppal a fején gondolkodott- Miért nem bírom befogni a szám ? Igaza volt édesanyámnak! Nem kellett volna Sesshoumaru Nagyúr mellé szegődnöm…háh..- dühöngött magában, mivel belátta, ha mégegyszer megszólal, újabb útitárssal lesz gazdagabb.
Már lassan egy órája gyalogoltak. Sesshoumaru megállt – Ismerős ez a szag. A közelben van- gondolta.
-Se..Sesshoumaru Nagyúr…-de nem fejezte be a mondatot. Fontolóra vette az elmúlt egy óra eseményeit, és rájött, hogy jobban jár , ha befogja a száját.
-Inuyasha!! – hangzott egy aggodó női hang- Úgyérzem, valami gonosz közelít…-
-Én is érzem! – kezébe szorította a kard markolatát, felkészülve a váratlan támadásra.- Kagome! Te menj innen!!-
-De..
-Menj! – mordult rá a férfi.
- Gyere Kagome, menjünk !- egy újabb személy. Hívógatóan a lány vállára tette a kezét. Nem volt más, mint Miroku.
- Mirokunak igaza van ! Menjünk innen- mondta Sango.
- Na jóó, menjünk…-sóhajtott a lány beadva a derekát.
Kagome aggódva Inuyasha felé nézett, majd felpattantak Kirara-ra, és már el is tűntek a fellegekben
Inuyasha még mindig idegesen szorította kardját, mikor valami…
*bumm* a hanyou máris a földön volt, hatalmas porfelhőt kavart az esése.
Dühösen próbált felállni, leporolta ruháját.
Egy fénygömb támadta hátba…a porból kezdett kirajzolódni Inuyasha előtt álló férfialak körvonala.
-Sesshoumaru! – kiáltotta a féldémon- Te mit keresel itt?
-Inuyasha- hangjában megvetés, és szánalom tülröződött- Mi másért jöttem volna ide, te ostoba, mint a tulajdonomért. A Tetsuisaga-ért- kijelentése után egy hatalmas jobb egyenessel ajándékozta meg öccsét, aki ismét a földre került. Inuyasha most gyorsabban feltápászkodott, előrántotta a Tetsuisaga-t.
-Sesshoumaru! Ezt megbánod!- ordította, és futni kezdett báttya felé, azzal a szándékkal, hogy kardjával most biztos elválasztja „ szeretett” fivére fejét a testétől. Sesshoumaru, mint mindig, gyorsan reagált, előrántotta a Toukijin-t. Néhány percnyi kard-párbaj után Inuyasha megpróbálkozott a Szélbordával, amire Sessnek a Souryuha volt a válasza.
A 2 támadás semlegesítette egymást .
Sesshoumaru elrakta a Toukijin-t. Öccse igencsak meglepődött a különös cselekedeten.
Mikor Inuyasha „ kijózanodott” volna, Sesshoumaru az Energia Ostorral hatalmas lendülettel kiütötte a kezéből a Tetsuisaga-t, és ismét egy jobb egyenessel a talajra kényszerítette öccsét.
„ Apa…-kacagott a gyerekhang…csupa vér minden… Tensaiga ?! Miért hagysz cserben ?! …Apa…”
Kapta fel fejét Sesshoumaru , amit a földön fekvő öccse is észrevett:
Mi van bátyám ? Rájöttél, hogy engem soha nem tudsz legyőzni ?! – mondta fennhangon.
Ostoba korcs! Most meghalsz!! – majd ez Energia Ostorral rátámadt a hanyou-ra, aki eszméletét vesztette.
„ Apa… nevetett vidáman a hang…*emlékképek * „
Sesshoumaru rápillantott a földön, ájultan fekvő öccsére.
Visszatérek, Inuyasha! Akkor enyém lesz a Tetsuisaga!- mondta dühösen, majd elhagyta a helyszínt .
Egy sikoly hasította az eget.
Erre Sesshoumaru is felfigyelt. Megérezte egy szellem, és halandók szagát. Nem vette sietősre a tempót, de elindult a sikoly felé.
Menj innen, te nyomorult szellem!- hadonászott , egy nem épp harcra való karddal egy halandó férfi. Tűnj innen!!-
A százlábú szörnyeteg nem igen akaródzott elmenni.
Sess is a helyszínre ért, távolabbról figyelte az eseményeket.
A szörny rátámadt az emberre, de ekkor hirtelen az egyik bokor mögül egy síró kisgyerek ugrott elő. Kitárt karokkal s szellemmel küzdő apja felé indult.
„ Apa…kitárta pici karjait, az Apa felé indult….vér…Tensaiga..”
Sess ijedten kapta fel a fejét. Közben a csatatér közepére futó kisfiút elragadta a szellem.
Sesshoumaru látta ezt.
„ Apa…* emlékképek*”
-Most meg kell mentenem!..-mondta…Már nem érdekelte, hogy egy halandóról beszél…nem érdekelte már semmi…csak az, hogy megmentse a fiút.
Hatalmass ugrással a vonagló százlábú előtt termett, kitépve a gyereket a szellem csápjai közül.
„ Apa…futott a kisgyermek….de hirtelen..minden csupa vér…-
Sesshoumaru hatalmas találatot kapott. Csaknem hanyatt esett, a kezében ájultan fekvő fiúval, de végül mégis sikerült megtartani egyensúlyát:
-Átkozott! – mondta keserűséggel a hangjában.
Felugrott, mérges karmaival egy csapásra elintézte a szellemet, majd a kisfiút, aki ekkor már ébren volt, biztonságban lejutatta a földre.
A félelemtől remegő pici fiúcska Sesshoumarura nézett…de a démon nem nézett rá, sarkon fordult, és elment.
Mögötte az apa szorosan magához ölelte fiát …
-Sesshoumaru Nagyúr!! Végre , hogy itt vagy !- lelkendezett Yaken, de meg is bánta, hogy megint megszólalt, mikor meglátta Sess tekintetét.
Sesshoumaru azonban most megkímélte egy újabb ütéstől.
„ Apa…a kisgyerek kitárt karokkal az apja felé indult..de elragadta valami…minden csupa vér- Sesshoumaru fejében úgy mentek az emlékképek, akárcsak egy film- Apa…a gyermek testét vér borította….Tensaiga?!..”
A démon térdreesett. A mindig nyugodt arcát most keserűség , és fájdalom árnyékolta. Belemarkolt a földbe:
- Ha jobban figyeltem volna, talán a fiam most is élne…-egy könnycsepp gördült végig az arcán.
A szél lassan kifújta a földet az ujjai közt….
The End | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
