Rémségek estéje

            made by: LilimKiss

- Hagyd békén Kagomét te rusnyaság! Rókatűz!- kiáltotta Shippou átszellemülten a harc hevétől. Barátai már mind sebekkel telítetten és fáradtan hevertek a földön, míg Kagomét egy szellem épp az asszonyának akarta elragadni. Ám a rókakölyök támadása igencsak meglepte, és fájdalmában felüvöltött.

- Kérlek Shippou! Ments meg! ÁÁÁÁÁÁÁ!- kajabálta Kagome kapálózva a szörnyeteg karmos mancsában vergődve. Az ifjú szellem erre egy pillanatra sem rettent meg. A felé csapó másik gyilkos kéz elől játszi könnyedséggel ugrott el. Szinte táncoló lépteit alig tudta követni a monstrum. Ismét egy varázslattal próbálkozott.

- Rókatűz! Ez a csapás is telibe találta ellenfelét, aki vonyítva ugrott arrébb.

- Ha közelebb jössz, megölöm a nőt!- kiáltotta gyorsan a hittnél ravaszabb ocsmányság. Shippou sarokba szorult.

- Kérlek Shippou segíts nekem! Kérlek! Már nem bírom sokáig!- kiáltozta a jövőbéli lány a szorító mancsban sínylődve. A kis róka körülnézett, majd ellenfelére mosolygott, és egy szemvillanás alatt eltűnt. Apró neszt lehetett csak hallani mikor lába a földet érte.

- Gyere elő te nyavalyás, vagy különben egészben falom fel!- kiáltott ekkor a takaró lombok közé. Kagome sikítozott segítségért.

- Ne aggódj Kagome! Mindjárt megmentelek!- kiáltotta ezerfelől a kis démonhangja. A kolosszus már kezdett félni, amikor hirtelen megperdült a tengelye körül és még időben ütötte el a kiáltás után kissé neszező csapást. Shippou teljesen ledermedt. Ismét hatalmas sebességű futásba akart kezdeni, de ekkor a félelemtől legyökerezett a lába.

- Shippou! Ne szerencsétlenkedj már ott és hozz segítséget te ostoba!- hallotta Kagome érdekesen csengő hangját feje fölöttről, de felnézni nem mert. A démon belérúgott és röhögve gúnyolta a kisfiút.

- Ilyen gyengeséget! Ch. Még szellemnek sem vagy méltó. Még taknyos halandónak sem! Shippou sírva fakadt, de valamiért igencsak rémlett neki a szörny és Kagome iménti hangja. A fák hirtelen kidőltek és monumentális energiacsíkok miatt. Az energiarobajba egy féktelen kiáltás keveredett.

- Szélborda! A monstrum darabokra szakadt, míg markában fogva tartott lány pont a megjelenő piros ruhás, hófehér hajú alak karjaiba pottyant. A fiú szenvedélyesen megcsókolta „szerzeményét”, majd a még mindig didergő démonfiú felé nézett.

- Ilyen taknyos nem való a harcba. Majdnem meghalt miattad Kagome, te pisis! Shippou éktelen haragra gyúlt a kötözködő félszellem iránt.

- Már éppen meg akartam menteni, amikor közbe avatkoztál!

- Ja persze taknyos. Kagome az enyém amúgy is. Csak én tudom megmenteni!

- Nem! Kagome az enyém, és ha hozzá mersz nyúlni ketté szaggatlak…

- Shippou. Shippou ébredj!

- Nem… Kagome… az enyém… nem…

- Ébredj te álomszuszék!- kiáltott végül Inuyasha. Shippou hirtelen felriadt és körbenézett. Kagome kissé rökönyödött ám kedves arcával találta szemben magát, majd a teljesen vörös az ingerültségtől-féltékenységtől teljes Inuyashát.

- Mi történt?- kérdezte kíváncsian.

- Nem tudom, mit álmodtál, de ilyeneket motyogtál, hogy: Inuyasha te vagy a taknyos, meg, hogy Kagome a tiéd!- vágta rá a félszellem.

- MIIIIIIIIIIIIIIIIII?- szégyellte el magát Shippou, de magában egy gondolat futott át a fején: „Örülök, hogy csak álom volt!”